Szigetvári Mátyás 30 éve van az autósportban, és be kell vallanom hősiesen, hogy a mikor Kollár Ati és DuEn felvetette, mi lenne, ha csinálnék vele egy interjút, vakartam a fejem… De kiderült számomra, hogy Mátyás 78-ban kezdte gokarttal, több magyar bajnoki címet szerzett a gyorsasági szakágban, és egy baleset miatt nem versenyez, hanem saját csapatot alapított és irányít a mai napig. Ezekről, és sok érdekességről beszélgettünk még…

- 1978-ban kezdett gokartozni. Ez meddig tartott?
- 8 évig. Utána ültem át formula autóba, Formula Easter, 1600, 2000 és Formula 3 is volt, szépen sorban. Easterben kétszer voltam második a magyar bajnokságban, 2000-rel 3 évet mentem Európa-Bajnokságban, ott a harmadik helyig jutottam, ezután pedig 11 magyar bajnoki címet szereztem.

- De Német-, és Olaszországban is gyűjtött tapasztalatokat…
- Igen, 1988-ban kerültem a németországi Walter Lechner csapathoz, velük versenyeztem az EB-n, és olaszországi Henry Morrogh Autóversenyző Iskolában autóversenyző diplomát szereztem.

- Hogy lehet autóversenyzésből diplomázni?
Milyen volt ez az iskola?
- 1989-ben végeztem el, és nagyon bízom benne, hogy ez még ma is egy működő intézmény, mert nagyon hasznosnak találom. Én már 4-5 autós szezon után kerültem ki ebbe az iskolába. Foglalkoztak az utcáról betévedt érdeklődőkkel, és olyanokkal is, akik már versenyeztek. Ott megtanítanak mindent, ami ahhoz kell, hogy valaki igazán sikeres lehessen - mert az elmélet éppúgy fontos a jó pilótának, mint a gyakorlat. Megtanultuk az autók aerodinamikáját, az első és hátsó szárnyak működését és célját, az autók rugózását, de megtanították, mikor alul-, és mikor túlkormányzott egy autó, mi az, hogy ideális ív, és még sok-sok olyan műszaki és elméleti dolgot, akik elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértse a pilóta, mi miért történik a kocsiban. Én magam is ezért végeztem el. Komoly terveim voltak, és azt gondoltam, hogy ez az iskola feltétlenül szükséges az előrelépéshez.

- Aztán volt egy nagyobb balesete…
- Igen, ezért is kellett abbahagynom a versenyzést. 1998-ban volt egy magyar bajnoki futam a Hungaroringen, ami nemzetközi verseny is volt. Egy osztrák sráccal mentem össze. Az ő autója rájött az enyémre, és a jobb első kereke megütötte a fejemet. Volt egy fejsérülésem, és a szemsérülésem maradandó nyomait azóta is viselem: a jobb szemem nem igazán funkcionál.

- Soha többé nem ül versenyautóba?
- Maximum a boxban beleülök, de pályán, versenyben biztos nem. Szeretem a versenyautókat, azért is csináltam a csapatot. Azért nem ülök autóba, hogy menjek egy pár kört, mert az nem izgat. Menni meg nem igazán tudok úgy, hogy az érdekes legyen számomra, mert nem vagyok száz százalékos.

- A baleset előtt is tervezett csapatot alapítani, vagy ez kényszerítette rá?
- Terveztem, csak nem ilyen hamar. Jobban szerettem volna, ha én dönthetem el, hogy mikor hagyom abba… De mivel az élet így hozta, így úgy döntöttem, csinálok egy csapatot, és azóta, kilenc éve azt csinálom. Hál'Istennek megtaláltam benne a boldogságomat, és a számításomat. A pilóták szeretnek nálam versenyezni, mert két fejjel tudok gondolkodni: tudok csapatvezetőként és versenyzőként is.

- Hogy dönti el, hogy ki annyira tehetséges, hogy érdemes legyen vele dolgozni?
- Tesztek eredményei alapján.

- Ezek szerint van úgymond felvételi követelmény?
- Van, mondhatjuk, de én sem szeretem a változatosságot, és a versenyzők sem: ragaszkodunk egymáshoz a régiekkel, idén egy új srác van, aki 15 éves.

- Kik versenyeznek a csapatban?
- Pödör Balázs úgy néz ki, hogy ezt az évet kihagyja, de ez lenne a hatodik éve nálam. Eszenyi Lacinak most lesz a negyedik éve a csapatban, ő indul a magyar bajnokságban.

- Az ő sikereiket és adott esetben kudarcaikat mennyire érzi a magáénak?
- Teljes mértékben. Együtt dolgozunk a nap 24 órájában, az év 365 napjában, egyértelmű, hogy így van. Nagyon jó az emberi kapcsolatunk, barátok is vagyunk, olyan ez, mint egy jó házasság. Szerintem ez kell egy jó csapat működéséhez. Szerintem nagyon fontosak az emberi kapcsolatok. Voltak pilóták, akikkel nem tudtam együtt dolgozni, azt nem is erőltettük.

- Ha már megemlítettük a régi versenyzőit, meséljen, ki a 15 éves legény, és hogy talált rá?
- Ő egy gokartos srác, Juhász Olivérnek hívják. Nagyon fiatal, de rettentő tehetséges pilóta. Két éve a szemem sarkából már figyeltem őt. Jelen pillanatban - és így is került a látókörömbe -, Pödör Balázs csapatában versenyez és az ő gokartiskolájában nevelkedett. Idén az 1,6-os autómmal ő fog versenyezni.

- Év közben mennyire lesi a lehetséges tehetségeket?
- Sok időm nincs rá sajnos. De ha van gokartverseny Kecskeméten, azokra igyekszem elmenni, és észrevenni azokat, akikben látok fantáziát. Tulajdonképpen Pödör Balázs és Olivér is így került a csapatba.

- Hogy látja, mennyire tartják be itthon a kezdők a "lépcsőzetesen elkezdeni és haladni előre" elvet?
- Ennek így kéne működnie, én igyekszem betartani. De vannak, akik azt hiszik, hogy ez nem működhet, és elég mindenhez a pénz. Mivel én is végigjártam a lépcsőfokokat, és mint ahogy az életben máshol is így van - elég ha csak arra gondolunk, hogy az óvoda után általános iskola, majd középiskola, és így tovább - , szerintem ezek igenis szükségesek. Nem véletlenül, hogy mindenhol máshol is így tartják helyesnek. Nem mondom, hogy éveket kell lehúzni egy-egy szinten, de legalább egy évadot mindegyiken, hogy folyamatosan fejlődhessen a pilóta.

- Az elmúlt 30 évben, bár nincs ott minden versenyen, és nincs túl sok ráérős ideje, de mégis mit gondol, mennyire tehetséges az utánpótlás, mennyire vagyunk jók autósportban?
- Szerintem vannak itt ugyanolyan tehetséges srácok, mint bárhol a világon. Nálunk egyértelmű, hogy a pilóták lemaradása csak az anyagiakon múlik csak. Sajnos ezt tudomásul kell venni.

a fotókért köszönet Kollár Attilának!