Ritkán szoktam előszót irni Ani cikkei elé, hisz azt gondolom nagyon jó, amiket ír. Most sincs ez másképp, csak egy kis személyes dolgot szeretnék megosztani az olvasókkal a cikkben szereplő Michelisz Norbival kapcsolatban:
Nagyon örülök, hogy ismerem a srácot, hisz egy végtelenül szerény, halkszavú, az autósporttal szemben maximális tisztelettel, alázattal bíró emberke. Olyan, aki nem is tudja magáról, hogy mennyi embernek tud  példaképévé válni, vagy már most mennyi ember példaképe lehet...
Egy srác, aki otthon nyomta a szimulátort, a neten jobb volt mindenkinél, aztán jött egy mecénás, aki beültette igazi versenyautóba és ez a kölyök ott sem vallott szégyent. Annyira nem, hogy világbajnoki futamon is szép sikert ért el. És bizton tudom, sejtem, remélem, hogy még bőven a pályája, az igazi sikerei előtt áll.
Hajrá Norbi!

a szerk.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Michelisz Norbi történelmi tettet hajtott végre. A Monzában szerzett, SEAT EuroCup győzelmével és a SEAT Sport jóvoltából a japán WTCC futamon, Okayamában egy rajtvonalon álhatott a nagytúra-autó világbajnokság krémjével. Bár lehetett tudni, én is olvastam, hogy Norbi egy két évvel korábbi fejlesztésű, benzines autót kap majd a SUNRED-től, amivel nem lehet megszorítani a gyári versenyzőket, mégis azon a hétvégén élőben néztem őt, és izgultam a tévé előtt, mintha a mindent eldöntő csatát láthatnám. És ki tudja? Talán az is volt...

- Hogy készültél erre a nem kis falatra?
- Megpróbáltam úgy, mint bármely másik Európa-Kupás versenyre. Néztem belsőkamerás felvételeket is, és a pályát is sikerült gyakorolnom azzal a szimulátorral, amin készülni szoktam. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez egy WTCC futam lesz, mert nem akartam túlgörcsölni a dolgot.

- Ennyire jó szimulátorok készülnek, hogy így fel lehet készülni egy WTCC futamra belőlük?
- Teljes mértékben természetesen nem lehet felkészülni belőle, maximum azt lehet megtanulni, megismerni, hogy milyen kanyar után mi jön, és körülbelül milyen sebességgel fogom tudni majd bevenni. De mivel most ennek az autónak még az áttételezését sem tudtam, ez nehezítette a dolgom. A mi SEAT-unkét ismerem, azt tudom, hogy szeretném beállítani - akár a játékban is, de erről a kinti autóról nem tudtam szinte semmit. És azt sem szabad elfelejteni, hogy élőben azért mindig más a pálya, mint otthon, a steril szimulátorral, de támpontoknak tökéletesen megfelelnek az ott tapasztaltak.

- Elég hosszú utatok volt kifelé - 20-21 órát repültetek. Ez gondolom, eléggé megviseli azt, aki nem éli át hetente mondjuk négyszer. Neked mennyire volt nehéz átállni, kipihenni ezt a tréning és az időmérő előtt?
- Ez érdekes volt, mert az odafelé út teljesen kikészített. Akkor sokkal nehezebb volt az átállás - hazafelé valahogy meg sem éreztem. Talán könnyebb lett volna, ha nappal repülünk, de mi koromsötétben tettük, végig. Ezt leszámítva sem vagyok egy szerencsés alkat: nagyon nehezen alszom bármilyen járműben, ami mozog. Így az volt az első dolgom, mikor megérkeztünk a szállodába, hogy lefeküdtem másfél-két órát aludni, mielőtt kimentünk volna a pályára.

- Ott gondolom már találkoztál a mérnökökkel, a csapattal: hogy fogadtak?
- Igen, csütörtök este mutattak be mindenkinek, akkor találkoztam mindennel és mindenkivel, a szerelőkkel és az autóval is. Már akkor próbálták elmondani, mire is számítsak pénteken, az időmérőn majd.

- Miben különbözött ez az autó, attól, amit te itthon megismertél és megszoktál?
- Ég és föld. Annyi könnyebbség volt, hogy a két autó tempója megközelítette egymást, és nem kellett egy jóval erősebb autót megszoknom. De ezen kívül például a váltó, a fék... teljesen más dimenzió volt. Ez tényleg egy vérbeli versenyautó volt, és az ember a benne töltött minden pillanatban érzi, hogy ha hibázik, akkor annak nagyon rossz vége lesz. Minden apró mozdulatával figyelmeztetett a kocsi, hogy figyeljek oda, mert ez már nem az Európa-Kupás autó.

- De a jelek szerint nem azért annyira nem is ment rosszul ez a figyelés... Milyen volt a két versenynap?
- Pénteken volt egy fél órás, ismerkedő edzésünk. Én akkor egy picit megijedtem, megmondom őszintén, mert ennél azért egyszerűbbre számítottam. Annyira nehéz volt belőni az autónak a viselkedését - egyszerűen nem tudtam hová tenni a dolgokat. Mindenre későn reagáltam, sokszor álltam keresztbe vele - gyakorlatilag életemben először zavarban voltam az edzés után, és nem voltam benne biztos, hogy meg fogom majd a hétvégére ezt szokni. Valahogy péntekről szombatra virradóra megpróbáltam átállítani az agyam, és sokat beszélgettem a versenymérnökömmel, így szombaton már nem okozott ekkora fejtörést az autó. Ehhez mondjuk kellett az is, hogy a mérnök vérprofi legyen: elmondtam neki a tapasztalataimat, és ő rögtön tudta, mit kell változtatni: másnap olyan volt, mintha egy egészen más autóban ültem volna. Innentől lélegezhettem picit fel, és úgy éreztem, hogy nem lesz olyan nagy baj, mint hittem.

- Az első időmérő már jól is sikerült...
- Igen, sikerült szerencsére egy nagyon jó időt futni, sőt, a hétvégém leggyorsabb körét sikerült futnom. Ennél jobb szerintem, ha fejre álltam volna, sem lehetett volna. Az időmérővel maximálisan elégedett vagyok, viszont az első verseny sajnos nem sikerült valami fényesen. Az elején kimaradtam a kakaskodásból, és akkor egy picit fellélegeztem, hogy innentől nagy baj nem lehet, de az első kör végén az autónak a bal hátulját eltalálta egy japán versenyző, keresztbeálltam, majd szembe a forgalommal, és még szemből is belém jöttek, úgyhogy onnantól kezdve vége volt a versenynek. És éppen ezért a második versenyen már csak az utolsó helyről tudtam rajtolni. Az a futam meg... A szerelőknek is az volt a legfontosabb, hogy befejezzem a futamot. Nem igazán engedtek már beleszólást semmibe, például abba, hogy feltehetjük-e a száraz gumit, vagy sem, ebből kifolyólag nagyon nehéz volt esőgumikkal végigversenyezni egy olyan pályán, ahol már csak foltokban, néhol volt vizes az útfelület. Folyamatosan keresnem kellett a vizes részeket, hogy ne melegedjenek el a gumik - úgyhogy ez elég küzdelmes verseny volt. De végülis sikerült a 16. helyen célba érnem.

- Ahogy mesélsz, azt érzem, hogy elég felemásak az érzéseid - márpedig itthon csak szuperlatívuszokat hallok a neved kapcsán. Nagyon csalódott vagy? Jobbra számítottál?
- A versenyszereplésemtől vártam egy picit többet. A körülmények sem játszottak a kezemre, mert az eddigi összes információt, amit megszereztem, gyakorlatilag száraz körülmények között tehettem, na ezeket most dobhattam a kukába... Esőben itthon sem mentem túl sokat, és bár próbáltam tanácsokat kérni, nem igazán tudtam használható információt szerezni. Ha nincs az eső, szerintem jobban is sikerülhetett volna a verseny, de elvégre mindig abból kell kihozni a maximumot, ami van. Most ennyi volt a maximum. Szerettem volna a legjobb lenni a privátok között, de ez a célom nem valósult meg. A legfontosabbat azonban teljesítettem: az eddigi vendégszereplők közül, akik az EuroCup-ból jöttek, én szerettem volna a legközelebb lenni Tom Coronel-hez, és ez sikerült.

- Amikor az ember csalódott, talán akkor kell csak igazán felülni arra a lóra... Nálad mi lesz a következő lépés - ha nem túl korai még erről beszélni?
- Bár a csapat le volt nyűgözve a teljesítményemtől, konkrétumok nem kerültek szóba. Terveim vannak: legkésőbb 2010-ben szeretnék egy legalább félig gyári csapatnál versenyezni a WTCC-ben. Most talán van esély rá, hogy összejöjjön, de a cél mindenképpen az ebben a közegben való versenyzés két év múlva.

- Mennyire érzed a nyomását ennek a japán szereplésnek? Van, lehet most már elvárással feléd a szakma, és az autósportot szerető közönség?
- Amikor az embernek az eszébe jut, hogy most tényleg különleges helyzetben lehet, és első magyarként vehet részt valamiben, akkor azért megremeg a lába… Próbáltam erre gondolni a legkevesebbet, és szerencsére nagyon jó csapatba kerültem, mert nem elég, hogy eljöttek velem, folyamatosan mellettem voltak, és lelki támaszt nyújtottak, amire valóban szükségem volt - nagyon hálás is vagyok Zengő Zoliéknak ezért, és azért, hogy segítettek, hogy eljussak ide. Köszönöm!