Na, ki az, aki nem emlékszik legalább egy Kőváry-féle Trabantos borulásra? Barna versenyzői pályafutásáról könyv is készült, sőt, társszerzője volt a Die Trabi-Story könyvnek is. Azóta is folyamatosan színezgeti autós önéletrajzát, versenyzett már ezzel-azzal, megjárta Ázsia és Afrika rögös „útjait”, mely utóbbiról készült mozifilmet a héten megnézheted Badár Sanyi külön kis show műsorával fűszerezve. De hogy hogyan is jön most újra képbe a hírhedt Trabant? A megszokott módon, egy interjú keretében beszélgettem Kőváry Barnával, de azért Badár Sándor sem maradhatott ki!
Már több alkalommal beszélgettünk a Budapest-Bamako Rallye-n készült filmetekről, mely még mindig megtekinthető moziban. Bevallom őszintén, hogy én eddig az összes vetítésről lemaradtam, így talán az első kérdésem az lenne, hogy mikor is mozizhatunk legközelebb? Most csütörtökön, azaz november 17-én, este fél 8-kor az Uránia Filmszínházban. Érdekessége, hogy egy teljesen új műfaj, egy úgynevezett stand-up mozi, amit Badár Sanyival találtunk ki. A humorest keretében Badár előad egy háromnegyed órás stand-up műsort, ami az afrikai útifilmre van alapozva és annak egyféle előzetese, ill. a kimaradt részek ily módon történő előadása. Utána pedig jön grátiszként a 72 perces mozifilm, amit az afrikai túránk során forgattunk. Hiába mondja Badár, hogy ezt ő rendezte... nem! Ezt a sors rendezte! A felvételeket pedig Pataki Ádám operatőr barátunk rögzítette, így a legnagyobb érdem mindenképp az övé, hiszen nem kis feladat ezt a párost - egy ilyen 22 napos túrán - elviselni, úgy, hogy egy másodpercre sem csukhatja le az ember a szemét, mert Afrika minden egyes másodpercben más-más arcát mutatja! Mindent rögzíteni egy óriási kihívás egy operatőr számára, arról nem beszélve, hogy minden felszerelést folyamatosan el kell rejteni, hiszen 10 kilométerenként katonai/rendőrségi ellenőrző pontok vannak, ők meg ugye a kamerákat nem annyira szeretik.
A túránkról még el kell mondjam, hogy mi ugye a verseny kategóriában neveztünk - mert nem szarral gurítunk - tehát nem csak a túrázók között vettünk részt, akik arról felismerhetők, hogy a 7-es busszal mennek Bamakóig, hiszen 99 %-ban aszfalton vezet a pálya. A versenyútvonalon viszont a 99 % homok, dűne, murva, kősivatag, mauritán szahara a puffogó viperákkal és skorpiókkal. Többszörösen nehezített tényezőkkel kellett szembenéznünk tehát, de elkészült a film, ami a Filmszemlére nevezve lett, dokumentum film kategóriában. Komoly szóbeli dicséretet kapott, ill. pozitív kritikát a szakmán belül!
Nagy sikerrel vetítik, hiszen a pár héttel ezelőtti vetítésre sem lehetett már jegyet kapni napokkal korábban… Hozzávetőlegesen ez most már a 20. vetítés lesz és szinte mindegyik teltházas volt eddig. Nem csupán fővárosunkban, de vidéki városokban és most már határon kívül is vetítésre került és hál'istennek tényleg nagyon komoly az érdeklődés iránta. Nem "road-movie"-nak mondanám, sokkal inkább kiemelném a szociológiai vonalát, hogy amikor a két magyar legény kiszabadul Európából, akkor egy másik kontinensen mivel is szembesül. Ez egy GPS-túra és mi persze egyetlen egy dolgot nem tudtunk kezelni: a GPS-t! Sanyi Afrikában kapcsolta be először, úgyhogy erről is lehetne ódákat zengeni... amikor ő vezetett – általában - mindhárman aludtunk! :-)
Hogyan alakult a kapcsolatotok a bamakói futamot követően? Badár Sanyi: Ez a verseny megalapozott két nagyon jó barátságot, ami nagyon fontos számomra! Mások úgy vélekedtek a verseny előtt, hogy a pszichológiai tényezők és a fizikális nehézségek miatt széthúzza az emberi kapcsolatokat egy ilyen jellegű verseny. Nekünk viszont sikerült ezt áthidalni, és nagyon jó cimborák lettünk, szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat, mert szinte végig röhögtük, meg persze féltünk…
Barna: Érdekes volt ezt egyáltalán túlélni, de az ilyen hosszútávú túrákon két variáció van: vagy összebarátkozol azzal, akivel egy autóban csücsülsz, vagy soha többé nem szólsz hozzá. Mi szerencsére az első kategóriába kerültünk és egy - szinte - napi kapcsolatos barátság lett belőle, ami nagyon ritka egy ilyen szituációban.
Mi a legfontosabb üzenete az afrikai túrátoknak, a filmnek? Badár Sanyi: Olyanfajta emberi kapcsolatok alakultak ki az ott élő népekkel, emberekkel, amire előtte semmiképp nem számítottunk. Amikor nekivágtunk, azt hiszem, hogy nagyon sok félsz volt bennünk, tartottunk az idegen dolgoktól, de ahogy haladtunk előre - térben és időben - egyre jobban jött meg a bátorságunk ahhoz, hogy ezekkel az emberekkel természetes módon vegyük fel a kapcsolatot, hogy találkozzunk olyan gyerekekkel, akikkel nem is gondoltuk, hogy fogunk, mert el sem tudtuk hinni, hogy ilyen falvakba eljutunk. Nagyon megható emberi pillanatok voltak ezek! Ezeket nem lehet elfelejteni!
Barna: Az ősiséget tapasztaltuk meg Afrikában, ahol megszűnik a pénz jelentősége. Amikor átérsz Afrikába, akkor szembesülsz azzal, hogy ott te vagy a néger, és amit folyamatosan öntenek a fejedbe, hogy „márpedig Afrikában féljél, ott véged van! Ott megesznek, elásnak, kiásnak, újra megesznek!”, na ez a történet egyáltalán nem igaz! Csak éppen az európai ember úgy érkezik oda, hogy márpedig ott félnie kell! Hát mi is féltünk, konkrétan a túra feléig, amíg egyszer csak úgy nem döntöttünk, hogy márpedig mi most kiszállunk az autóból és bandázunk egy kis mauritán faluban, ahol a gyermekek 75 %-a már HIV-pozitívan születik, a maradék 25 % pedig ebolás. Na, amikor egy ilyen óriási lépést megtettél, onnantól nyílik ki Afrika igazán és ott jössz rá, hogy az a 6 liter víz, amivel te lehúzod a pisilés után a WC-t, az ott egy falunak egy hónapra elegendő. Nagyon komoly személyiségformáló hatása van egy ilyen túrának, és én nagyon sok embert elküldenék oda! Nem csak a magyar autósport résztvevői közül, hanem mondjuk néhány „segélyezős” területről is, hogy lássák, hogy milyen az, amikor nincs segély, nincs semmi remény, mégis boldogság és szeretet tükröződik a gyerekek, sőt a felnőttek tekintetéből is. Én is átéreztem azt, amit az orvosok, a humanitárius akciókban résztvevők képviselnek, hogy bizony-bizony, le kell menni újra Afrikába, mert Afrika visszahív! Van ott dolgunk, ebben biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy én is visszatérek még oda!
Afrika után térjünk vissza Európába és a jelenbe!
Mit jelent most számodra a 20-as és a 10-es szám? Tóth Zsoltival beléptünk a húszasok táborába! 20 évvel ezelőtt kezdtük a versenyzést, mindketten Trabanttal, még ha nem is együtt. Nagyon durva, hogy már a 20. évfordulónál tartunk! A 10-es szám pedig nem más, minthogy pont ennyi éve hagytam abba a Trabizást, a sárga színű, Pirellisel a Budapest Rallye-n, és akkor jelent meg egy riportkönyv rólam, amit megpróbáltunk most újra fellelni, de már csak antikváriumban van belőle, valamint akkor voltunk első autóversenyzőként a Fábry Show-ban Pintér Ricsivel. Úgy tűnik, hogy ez a „20-10” egy egész jópofa történet, és ezt szeretnénk mi jövőre - az év elején - egy elég nagy csattanóval megünnepelni!
Mire készültök? Az elmúlt időszakban sok minden merült fel körülöttünk, mi tényleg megközelítettük ezt az autósportot a másik oldaláról is, volt itt Mecsek IRC kommentálás, forgattunk műsorokat, videókat, klippeket, vezettünk műsort, rendeztünk karitatív rendezvényeket, stb.. És mindeközben még mindig, folyamatosan jönnek a piszkálódások, szurkálódások, hiszen van olyan, aki a mai napig azt mondja, hogy mi csupán „hobby-ralisok” vagyunk, pedig a 2009-es bajnoki címünkért mi nagyon komolyan küzdöttünk! Zsolti említette, hogy van egy riportkönyv magyar olimpikonokkal, amiben leírják, milyen mentális fejlődés - felkészülés kell ahhoz, hogy valaki össze tudjon rakni fejben egy bajnoki címet, és azért ezeken az ösvényeken mi, saját magunk keltünk útra és úgy tűnik, jó irányba haladtunk.
Tehát akkor jöjjön mire is készülünk!
Trabanttal fogunk nekivágni a 101. Monte Carlo Rallye-nak. Leadtuk a nevezésünket a Historic kategóriában, és úgy néz ki, hogy elég jó eséllyel pályázunk, el is fogadják. Egész jó kis portfóliót állítottunk össze az elmúlt 20 évünkről, a Trabantos múltunkról – valamint a könyveinkkel megspékelve – adtuk le a prezentációt.
Mennyi az esély, hogy valóban ott lesztek? Szerintünk ott leszünk, hiszen a keleti blokkból régóta nem indult senki Trabanttal, csak 1992-ben egy francia páros! A lényeg, hogy mi a kis Trabantunkkal oda akarunk csapni a Monte Carlo Rallye-n. Természetesen ugyanúgy sárga színben, mint ahogyan 2002-ben abbahagytuk. A 2012-es évünk főleg erről szólna, hogy visszanyúlunk a gyökereinkhez! Nesze nektek testvéreink, nesze nektek H csoport! :-)
A terveink között szerepel még a 2012-es mecseki Historic, ill. az év végi Rallye Legend futamon való indulás San Marino-ban.
A fő csapásirány mindenképpen Monte Carlo, mert azért ez hiányzik a repertoárunkból és mi azon kevés társaság közé tartozunk, akiket a problémák, gondok nem szétválasztottak, hanem inkább egységesebbé tettek az elmúlt évek során.
Minek köszönhető ez? Nagyon nagy szerepe volt ebben a 2009-es bajnoki címünknek! A mai napig nem egy, nem két versenyző nem ismeri ezt el, azzal jönnek, hogy nem volt ellenfél, nem volt óriási kategóriánk. De itt arról szólt a történet, hogy átültünk egy olyan autóba, amiben egy folyamatos, felépített stratégia szerint elkezdtük nyerni a versenyeket, majd amikor beült mellém Zsolti, onnantól a gyorsasági szakaszok 95 %-át megnyertük. Az idei évi Mecsek IRC-n egyetlen egy olyan szakasz volt, amit mi össze tudtunk hasonlítani a korábbi időeredményünkkel, az Alsómocsolád-Mecsekpölöskét, ahol Albertini - a nagy IRC-s király, a macskazabáló olasz :-) - kapott tőlünk két másodpercet... De tegyük hozzá, Menya is megverte, így azért megjegyezhetjük, annyira azért nem gyengék a magyar legények!
Albertini egy jó mérce mindenképp! 2009 év végén pedig meg lett ez a bajnoki cím és az óriási katarzis, amiért küzdöttünk mind a ketten! Külön utakon jártunk ezt megelőzően Zsoltival, majd az élet úgy hozta, hogy egy autóba ülhettünk, és onnan kezdve jöttek az eredményeink rendesen, amit mi sem tükröz jobban, mint a megnyert gyorsasági szakaszok száma! Mindenki csinálta a dolgát, nem volt jópofáskodás, hülyéskedés. Koncentráció volt, iszonyatosan komoly mentális felkészülés, komoly tréning és az autó technikai felkészítésére is nagyon odafigyeltünk, ami egy magyarországi autó volt, tehát nem gyári, nem fél-gyári, hanem itthon készült utcaiból összerakott versenyautó! Mindenki jön ezzel-azzal, hogy a Kőváry így, a Kőváry úgy... ismerjük ezt, tudjuk jól, hogy megosztó személyiség vagyok... meg hogy Zsolti is ordibál a pilótájával, de úgy tűnik, hogy ez nekünk így, működött! Nagy érdekesség ez azért, mert én a navigálás feladatát 100 %-osan rábíztam Zsoltira. A mai napig ezt sokan nem tudják elfogadni, hogy én azt tudtam mondani, hogy „te írd fel a pályát, mert én nem értek hozzá!”.
A Trabantozás ebből a szempontból nem egy szakmai kihívás, viszont egy nagyon nagy geg a hazai autósport szempontjából, hogy mi igenis fel merjük vállalni, hogy visszaüljünk a régi autónkba, amivel kezdtük a pályafutásunkat. Mi meg merjük mutatni, hogy abba is vissza lehet ülni! Én évek óta hangoztatom, hogy „H csoportosok, üljünk vissza a Trabantokba, üljünk vissza a Zsigulikba, VFTS-ekbe, csináljuk meg a H csoportot újra, mert akkor lesz néző!” Mindenki Mitsubishizik... persze, nekem is meg kellett másznom ezt a dolgot, én is 15 éve vágytam arra, hogy egy komoly versenyautóval meglegyen a bajnoki címem. Meglett, köszönöm... de most akkor csináljunk valami mást! Ezt a fajta megjelenési formát, amit mi most felépítettünk, a platós Barkas-tól kezdve a trapéznadrágig, a nagy pajeszig és diszkó-gömbig, ezt a vonalat lehet értékesíteni a potenciális partnerek felé. Itt megint csak arról szól minden, hogy a magyar autósport tönkrement szinte teljesen. A partneri kapcsolat ma már nem csak annyi, hogy egy matricát ragasztunk az autóra, hanem mögé igenis különböző megjelenési tevékenységet kell prezentálni. Például a Bomba Energiaitalnak ez egy nagyon szimpatikus ötlet, hogy a 10 évvel ezelőtt sárga színben pompázó Trabantot újra „előhúzzuk” és újból megy majd, ráadásul egy nemzetközi futamon, itthon meg szintén szórakozunk vele egy komolyat. Ez egyáltalán nem ciki, egyáltalán nem tartom degradálónak, sőt, ennek van reklámértéke, mert ez nagyot fog durranni! Én is kíváncsian várom, hogy meg merem-e csinálni azt, amit anno! :-) Nem tudom, hogy a 20 évvel ezelőtti bátorságom mennyire fogyott el, illetve, hogy mi történik majd, amikor elindulunk hegynek felfelé 50 lóerővel, de a lejtőket várni fogjuk, az biztos.
Borulni tudsz még? Nem tudom! :-) Komolyan… (habár a Cliót és az ISUZU-t is tetőre tudtam tenni.) Ez egy jó kihívás, de azért egy vadonatúj bukócsövet építünk az autóba, biztos, ami biztos! :-) Megmaradt az egész régi trabis társaság, Szentiványi Szabiéktól kezdve Szabó Gyurin át, Czene Zoliig, azok a trabantos fanok, akikkel a 2000-es év környékén együtt bandáztunk, akikkel akkor mi egy családot alkottunk.
Most mindenkinek felcsillant a szeme, mindenki azonnal belecsapott újra! Anno úgy hagytuk mi abba ezt az egészet, hogy már elfogytak az alkatrészek, most mégis előkerül egy-két láda a pincéből és van még "ezmegaz". Szerintem óriási dolog lesz ez, de bennem is óriási kérdőjel van, hogy vajon oda merem-e lógatni, ugyanúgy üveghangon, mint anno... De gyerekek! Mi legalább meg merjük próbálni és ebben ez a csattanó! Két évvel ezelőtt, amikor a dízel BMW-be ültünk be a Mecsek Rallye-n, akkor is mindenkinek nagy volt az arca, hogy így kéne ezzel menni, meg úgy kéne... De ott a lehetőség másoknak is, meg kell mutatni, hogy ki mit tud! Én, aki éveken keresztül elsőkerekes autóval versenyeztem, én ültem bele egyedül abba a hátsókerekes BMW-be, hogy megpróbáljuk átélni, hogy vajon milyen is az élmény?! –és azért az első nap végére, meglett egy kategória első idő... Mi legalább a lehető legtöbbféle dolgot kipróbáltuk! Ezért is mentem el anno a Clio Kupa irányába, ezért mentünk a Pumával (és lettünk bajnokok minden versenyt megnyerve), ezért mentünk Ázsiába a Daciával, ezért mentünk Afrikába az ISUZU-val, és most meg jön a Trabant... mert igenis tudjuk, hogy honnan indultunk el 20 évvel ezelőtt!!!
Ezek szerint akkor megvan még a Trabantod? Az enyém egy barátomnál van restaurálási folyamatban, így mi most Szentiványi Szabi Trabantjával vágunk neki a nagy kalandnak! Szentiványi felajánlotta nekem a sajátját, ami már a bukócső-gyártó bácsinál van. A historicos papírokat a szövetség intézi, akik nagyon komolyan és segítőkészen állnak ehhez a dologhoz. A biztonsági előírásoknak megfelelően megépített autóval szeretnénk menni természetesen, nem csak külföldön, de itthon is, a vízbefecskendezés viszont B E N N E L E S Z ! ! ! :-)
Innentől kezdve teljes retró-vonalat próbálunk meg képviselni, úgyhogy ez lesz a jövő, ez lesz a csapásirány. Emellett megmaradt az ISUZU-val való együttműködésünk is természetesen, hiszen szeretnénk egy olyan defibrillátorral és elsősegély-nyújtó önkéntessel felvértezett ISUZU-t, melyet bárki számára rendelkezésre bocsáthatunk, annak érdekében, hogy a különféle rendezvényeken legyen életmentő készülék. Alapvetően ez a karitatív vonal Afrikán keresztül engem azért elég rendesen megcsapott, úgyhogy mindenképp szeretnénk ebbe az irányba is menni, mert például azóta tanítok is különböző iskolában a Vöröskereszt felkérésére és a fenntartható fejlődés (NFFT) nagykövete is lettem Zsédenyi Adriennel (Zsédával). A pályás BMW versenyautó is megvan, ami a gyorsasági szakágban való körözéseket lehetővé teszi... Ez tehát az a kis kupac, ami a jövő évünket illeti! :-)
Na, meg a műsorvezetések saját stílusban…
Aki pedig szeretné, annak az aláírását várjuk – Monte Carloban – a Trabi tetejére!
Ez tetszik, megosztom
