Matematikai esélye még volt a bajnoki címre a Herczig Norbert – Igor Bacigal párosnak, mégsem ennek megszerzését tekintették legfőbb feladatuknak a Baranya Kupán. A kassai kudarc után szerettek volna újra talpra állni, és ebben bizonyára nagy segítséget jelentett a jövőre nézve is, hogy a záró futamon az abszolút első helyen zártak.

A baranyai verseny előtt még arról beszélgettünk, vajon a kassai bukáson hogyan tudtok majd túllépni. Nekem úgy tűnt az első gyorson, hogy a félelemérzetet otthon hagytátok!
Ezt éreztem én is! Kilométerről kilométerre nyertem vissza az önbizalmamat, de ez már a verseny előtti teszten megtörtént. Nem kellett túl sok idő hozzá, de az első 20-25-30 kilométer a teszten azzal telt, hogy visszanyerjem ezt. Nagyjából a teszt felénél éreztem, és ekkor volt is egy „felszisszenésem”, hogy „igen, most megvan!”. Pont egy vendéget vittem, aki utána meg is kérdezte, hogy annak örültem ennyire, hogy jól sikerült egy kanyar? Alapvetően viszont az érzésnek örültem, azt vártam vissza nagyon! Fontos volt számunkra ez a verseny, talán életem egyik legfontosabbja és nem az eredmény miatt, hanem hogy visszataláljak, megtaláljam önmagam. Főként az én feladatom volt ez, Igornak kisebb szerepe volt ebben, hiszen a hibát én követtem el, nekem kellett újra megbíznom önmagamban. Azt hittem, ez egy nagyobb falat lesz, de szerencsére gyorsan úrrá tudtam lenni ezen a dolgon.

Nagyon jó volt azt megélni, hogy a különböző segítségek – melyeket igénybe vettünk a két verseny között – miként működnek a gyakorlatban is. Már az első gyorson sem éreztem, hogy óvatosabb lennék, és bár valóban nem mentünk olyan tempót, mint szoktunk, volt benne óvatoskodás ez nem kérdés, de mégsem volt ez számottevő. Nem volt bennem az egész verseny során az a gondolat, hogy „nehogy elessünk… nehogy kicsússzunk!”. Majd amikor már éreztem, hogy nyomás alatt is működünk, akkor bebátorodtam. Volt, hogy kicsit visszafogtuk, volt hogy hevítettük a tempót, de nekünk ez az egész verseny egy nagy visszaigazolás volt, mellé pedig az eredmény is jól sikerült.

Bár a Baranya Kupán elért győzelmetek valóban remek eredmény, gondolom mégsem tudtál a céldobogón teljesen örülni?!
Ha másként esünk ki Kassán, vagy nem ekkora a perec, akkor azt mondom, lehet igazad van. De mi úgy jöttünk a Baranya Kupára, hogy lélekben tudtuk, tisztában voltunk azzal, hogy mi év végén nem tudunk győztesen kijönni. Persze, adtunk ennek pár százalék esélyt, Igor és a csapatvezetőnk Zsolti foglalkoztak is ezzel a dologgal, ők tisztában voltak azzal, miként kellene az ellenfeleinknek és nekünk végeznünk ahhoz, hogy meglegyen az év végi legnemesebb fém. Engem viszont ez már nem igazán érdekelt, én már korábban eldobtam… egy riválisunk is megmondta, ezt a bajnokságot mi veszítettük el! Jól esett hogy ezt mondta, és én is kicsit így látom, mert ha a teljes évet nézzük, és a két eldobott versenyünkből csak az egyiket dobogón fejezzük be, akkor most másként beszélgetnénk… de a „ha”-val kezdődő mondatoknak semmi értelme!

A Baranya Kupában számunkra ami a legfontosabb volt, az a jövő! Most nem úgy kell a téli pihenőre mennünk, hogy kudarccal zártuk az évet, hogy nincs már kellő motiváció bennünk, hanem be tudtuk bizonyítani, hogy abban az esetben, ha pontosan, összeszedetten versenyzünk, akkor nagyon jó eséllyel indulunk az első helyért, amit a számok, a gyorsasági szakaszgyőzelmek, a futamgyőzelmek is alátámasztanak. Háromévnyi magyarországi S2000-es tapasztalattal, és ezzel a csapattal a hátam mögött azt mondhatom, hogy számolni kell velünk!

Elégedett vagy az ezüstös bajnoki eredménnyel?
Év elején is mondtam, hogy ilyen háttérrel nem lehet arra törekedni, hogy elég a dobogóra odaférni. Aki elindul a bajnokságban, az nyerni szeretne! Mi egy olyan technikai és támogatói háttérrel mentünk oda, amivel már majdhogynem kötelező volt az év végi jó eredmény. Mindenki ezt várta el tőlünk, a partnereink, a szurkolóink, a csapattagok, a család, mi magunk is a BRR-Team, akik ráadásul mindenhova nyerni mennek, és ez így van jól! Az események tükrében viszont azt kell mondjam, hogy elégedettek vagyunk, Igor is és én is. Nagyon fontos, hogy mi olyan srácoknak gondoljuk magunkat, akik alapvetően emberek, és mellette szeretnek sportolni, autóversenyezni és nem azért jövünk össze, hogy „megcsináljunk” egy versenyt, mi emberileg is nagyon jól tudunk együttműködni, de nem csak Igorral, hanem a csapattal is. Összekovácsolódás történt ebben az évben, ami szerintem példaértékű, és ezt a balesetünk még segítette is. Nem eltávolodtunk egymástól, hanem még szorosabb lett a kötelék a csapatban. Senki egy pillanatig sem kételkedett, hogy a Baranya Kupán odaálljunk és megcsináljuk. Senki egy szóval nem mondta, hogy „jól van… de óvatosan!”, hanem ott álltak egy emberként mögöttem és segítettek, hogy ki tudjam hozni magamból azt, amit tudok.

Téli szünet következik?
Most sajnos jön a kényszerpihenő, de ez egy olyan dolog, amire borzasztó nagy szükség van. A magyar Rallye I. osztály nem bír el több versenyt, ez a hat futam pontosan elég volt egy bajnoksághoz a jelenlegi gazdasági környezetben. Most az a feladatunk, hogy megpróbáljuk összeszedni a hátteret ahhoz, hogy jövőre versenyezni tudjunk.

Pihenés is lesz azért?
Egy nagyon picit fogunk ezzel is foglalkozni, de ez a „kis” kár, amit okoztam Kassán, az előrevetíti, hogy gőzerővel kell dolgoznom minden fronton, mind a vállalkozásomban, mind az autósportban, hogy ezt el tudjam rendezni, mert ugyan volt tervezve egy bizonyos összeg egy esetleges balesetre de egy ekkora káresemény nem volt belekalkulálva a büdzsébe. Ilyenkor egyébként is nagyon sok dolgunk van decemberig, mert ekkor rakjuk össze a hátteret a következő évre, elkezdjük már szeptemberben, így már most is benne vagyunk, folynak a tárgyalások, megbeszélések, egyeztetések. Karácsony után jöhet egy kisebb pihenő, általában január egy olyan holtszezon – mind a vállalkozásunkban, mind az autósportban – amikor megengedhetünk magunknak egy kis szabadságot.

Utána pedig elkezdhetünk készülni az első versenyre. Bízunk benne, hogy lesz bajnokság 2013-ban! Fontos lenne, hogy megtörténjen végre egy összefogás, és ezt nem győzöm hangsúlyozni. Úgy gondolom, hogy tényleg az utolsó utáni órában vagyunk…