Jordán Rally 2011 - kedd, szerda - pályabejárás

Végre elkezdődött a pályabejárás. Egy nap csúszással, hiszen a program szerint hétfőn és kedden lett volna a napja, szerdán délelőtt shakedown és csütörtökön indul a verseny. Persze az élet a legnagyobb forgatókönyv író, és most is belepiszkított kicsit a szépen megtervezett menetrendbe.
Kedden nekivágtunk tehát az eredetileg is keddre betervezett pályáknak. Összesen négy különböző szakaszt kellett a srácoknak két bejárásból rögzíteniük. Nyugodtak voltunk és igazából az előző napok feszültsége átalakult egy kis izgalommá, hiszen végre tényleg elkezdődött a munka a korábbi napok árnyékolása után…

Két bérautónk is volt, egy Mazda6 és az újonnan szerzett Corolla. Frici az autók hasmagassága alapján döntött az 1.3-as 'bitangerős' és természetesen automata váltós Toyota mellett. Rövid felkészítés (guminyomás ellenőrzés, dísztárcsák biztonsági levétele) után már az elsőnek bejárandó szakasz rajtjánál bandáztunk az SWRC mezőny indulóival. A géppark felvonulásakor kiderült, hogy sokan inkább a terepjárókat választották, Imi szerint nem biztos, hogy jó döntés magas lóról tréningezni, hiszen mást lát fentről az ember, de mindenképp biztonságosabb az autóra nézve…

Mivel kötött az időpont, hogy melyik szakaszt milyen prioritású brigádnak mikor kell bejárnia, így egész nap csak ezekkel a srácokkal találkoztunk, nem láttuk az 'elejét' a mezőnynek. Etapon lehet, hogy szembe jöttek, de mivel tényleg mindenki valami inkognitó autóval járkált, így arról nem tudok beszámolni, hogy láttuk volna a finneket, Pettert, Kimit vagy bármelyik Seb-et.

Azért az SWRC-ben és a többi nem prioritásos között is vannak arcok, talán kevesebb sztárallűrrel, mint a másik turnusban. Nasser Al-Attiyah például nagyon népszerű ember, itt mindenki szereti, mégsem tudtuk sosem megelőzni a köszöntését, bármennyire is akartuk. Széles mosollyal, hatalmas kézlengetéssel fogadott minket mindkét nap, akárhol is meglátta a 'Recce Service' autónak kinevezett Mazdánkat. Ő egy új Subaruval tréningezett, de hát a hazai pálya itt is előnyt jelent, nem kellett hajóra rakni a tréningautót.

Ott Tanak is hasonlóan szívélyes, mondjuk Ő csapattag, az ő 'haverságával' nem nagy cucc felvágnunk. Minden reggel megkapták az észtek Imitől a catering csomagjukat. A navigátor szerint egy hétre való kaját csomagolunk nekik és a két nap végén úgy fognak majd kinézni, mint mi… Miután ezt kimondta, azonnal szólt a fiatal pilótájának, hogy jobb, ha most lelépnek, mert a két magyar hordó ugyan vigyorog, de lehet, nem érti a viccet… Értettük, másnapra is megkapták az adagjukat, nem fittness edzőnek szerződtünk :)

Itt van még Brynildsen, Soussa, a csinos Katharina Gassnerrel, a ciprusi Pözsóégető barátunk, a mozgássérült olasz Llovera és még pár helyi menő. Szegény olasz srácot sajnáltuk, hiszen őt érintette a legjobban a saját tréningautó hiánya. A speciálisan felkészített rokkantautójával szokott edzeni, a gázpedál helyett egy kart tekerget és fékeznie is kézzel kell, természetesen a kormány is ott van előtte még, mint megoldandó feladat… Na, neki aztán végképp nem találtak ilyen bérautót, így a legkézenfekvőbb megoldást kellett választaniuk: egy ismerőse vezetett, Ő ült a jobb1-ben, míg a navigátor hátul körmölt. Hihetetlen, hogy ez a srác mennyit megtesz azért, hogy élvezze kedvenc sportját.

Követtük a fiainkat, volt ahol a rajtban vártuk meg, hogy rendben odaérjenek a második körre, volt ahol a célban figyeltük őket és próbáltuk kitalálni, hogy éhesek, szomjasak, vagy valami. :)

Közben persze etapon kicsit mélyebben megismertük Jordánia igazi arcát. Ahogy írtuk, Ammanban a Lambo szalon nem megy rosszul, hetente egyet eladnak a nem épp olcsó kocsiból, amire ráadásul még több, mint 50%-os luxusadót is meg kell fizetnie a vevőnek. Ugyanakkor a beduinok sátrakban élnek azokon a területeken, ahol a gyorsasági szakaszok nagy része halad. A gazdagság és a mérhetetlen szegénység országa Jordánia.

Nem is sátraknak mondanám ezeket a kalyibákat, hisz van olyan, aminek oldala sincs… Karókra kifeszített ponyvák ezek, körbe hatalmas szemétkupacokkal és ami meglepő, nem ritkán autó is áll a 'villa' mellett… Persze nem az imént említett luxusautóra kell gondolni, inkább öreg Toyoták, Datsunok (talán néhányan még emlékeztek az autóskártyából a Nissan közös kooperációjára), és legfőképp pickupok. Öregek, de mind fel van tuningolva: flokkolt műszerfal (szőnyeg, vagy valami szőrös cucc), gyöngysorok és a tulaj színvilágának megfelelő kézi festések, matricák. És egyik este már sötétben mentünk el egy ilyen 'lakótelep' mellett és csodát láttunk. Na jó, nem csodát, csak színes TV-k fényét. Gyanúsak voltak a több száz méteres, földön futó kábelek, de nem mertük elhinni, hogy azok tényleg a civilizáció 'hosszabbítói'

A másik jellegzetesség a paradicsomszállító kisteherautó. Egy normál kisfülkés, kisplatós, keskeny tengelytávú kisteherautót kell elképzelnie az Olvasónak, ami elképzelhető módon fel van arra készítve, hogy a ládákba rakott paradicsomokból a lehető legtöbbet lehessen felpakolni rá és ezzel a 'vagyont érő' szállítmánnyal Amman felé vegyék az irányt. Nem tudom, hogy arról beszéltünk e, hogy Ammanból az út a szervizparkig kevés kanyart, viszont óriási szintkülönbséget tartalmaz. És ezek a telepakolt csodák folyamatosan hegynek fel viszik nehéz, de annál pirosabb motyójukat, nem egyszer maximum kettes sebességi fokozatban, egymást előzgetve, dudálgatva.

Etapon egy kisvároson is többször keresztül mentünk, ahol aztán minden volt, amit el nem tudunk képzelni. A húsboltban hűtőt nem találtunk, de megnyúzott kecskéket annál többet. Egymás mellett a fodrászat, az autószerelő műhely és a csirkehús sütő… Egy forgatag, amiben van valami szép, ugyanakkor nagyon távolinak éreztem a mi kis 'steril' világunkhoz képest.

Megtaláltuk a paradicsomszállító-autók átalakító műhelyeit, ahol némi vasrúdból hegesztő apparátok segítségével tökéletes felépítményeket gyártanak a jobb sorsa érdemes kisteherautókra. Az látszott, hogy ugyan TÜV minősítéssel nem rendelkeznek ezek a műhelyek, de forgalmuk az van, hiszen hatalmas nyüzsgés volt minden ilyen épület előtt.

Ha már atmoszféra, akkor nem szabad kihagynom a katonai ellenőrző pontokat, amikkel adott helyeken találkozik az ember. Ha jól számoltam, etapon legalább 4 ilyen ponton kell áthaladnia a mezőnynek. Egy vagy két katona áll egy táblával (a háttérben azért mindig vannak, akik csőre töltött csúzlival állnak az árnyékban egy katonai terepjárón), elvárják, hogy megállj mellettük és eleinte még kérdezgették, hogy hova, honnan, miért, de szerintem hamar megunták és már a váltás is első fékezésre továbbengedett minket.

Volt olyan pont, ahol maximum 16 éves kissrác volt a hatalom ura, kezében egy csőre töltött fegyverrel. Volt olyan is, amikor letértünk az útról és egy fotós helyet szerettünk volna megnézni, de az út utolsó 200 métere egy katonai területre vezetett, ahol a torony alatt fekvő fiatal katona srác egy szót sem értett angolul, ezért elment a traktoros parasztot megkeresni, hogy az ő segítségével elmondhassa, hogy nem mehetünk tovább. Imivel mosolyogtunk a fiatal kissrác rutintalanságán, hisz amíg én elmentem vele, addig ott hagyott puskát, rádiót, mindent…

Egész nap kocsiztunk, mentünk Friciék után, akik jó hangulatban járták a pályákat és minden gyors után azt mondták: nagyon jó, nagyon élvezetes, nagyon nehéz. De hát ezért jöttünk ide! :)

Nem mentünk végig Imivel csak egy pályán, valahogy úgy éreztük, hogy a leghosszabb szakasz, a 40 kilométeres mutat majd olyat, amit érdemes megnéznünk… Nem csalódtunk! A korábbi szakaszok olyan jellegűek, mintha egy kősivatagban autózna az ember. Kemény murvás út, kövekkel szegélyezve. Nem hagy hibázni sehol, hiszen bárhol letérsz, vagy a kelleténél jobban levágod, biztos hogy az autót a kövek veszik kezelésbe… Vannak gyors részek, Frici elmondása szerint nagyon gyorsak, vannak szűk szakaszok, ahol vagy eltűnik az út az ember elöl, vagy egy hegyet kell megmászni, szó szerint.

Ahol végigmentünk az a Jordan River nevű szakasz és a név nem hazudik. Tényleg a Jordan folyó medrében halad, ami ilyenkor nem mint folyó működik. Most például lőgyakorlatot tartottak! A rajthoz érve hatalmas robbanás ijesztett meg minket és a sportbíró határozottan, de a szája sarkában egy kis mosollyal nyugtatott meg minket, hogy 'csak' lőgyakorlat van és ha lehet, húzzuk le az ablakot, nehogy berobbanjon a légnyomástól, ha esetleg pont akkor lőnének a katlanban, amikor mi is a közelben vagyunk… Rákérdeztünk, hogy mennyire lőnek jól egy ilyen gyakorlaton, de mosolyogva mondta, hogy nem felénk lőnek, hanem a szomszédos Izrael felé (hisz mint rájöttünk, a határnál jártunk).

Nem mondom, hogy jó érzés volt így nekivágni a szakasznak, de amíg a gyorson voltunk, nem gondoltunk erre. Szenzációs pálya a folyómederben. Az első része kemény murvás út, árkokkal szegélyezve, aztán egy holdbéli tájra ér az ember. Kőbánya szerű képződmények, guruló kis kövekkel, olyan emelkedőkkel, lejtőkkel amiket terepjáróteszteken már nem alkalmaznak, nehogy elakadjon valamelyik 4kerekes. Friciék mögött mentünk és láttuk, ők is küzdenek a kis elsőkerekes Toyotával, hogy feljussanak a dombra (amiből 10-15 is volt).

Volt egy pillanat, amikor azt hittük miattunk áll majd le a tréning, hiszen ha az egysávos úton ha elakadunk, akkor csak helikopterrel szednek le minket, ha elássa magát a Mazdánk. Az autó alja biztos úgy néz ki, mintha homokfújásról hoztuk volna, de szerencsére nem maradtunk szégyenben (maximum leizzadtunk). A köves rész után újra tempós, nagyon nehéz szakasz, majd a gyorsasági vége már pálmafák és virágligetek mellett haladt el. Rádiós pontok a szabályoknak megfelelően 5 kilométerenként. Ha valaki beesik, megáll az autója, csak magában bízhat és abban, hogy a verseny napján nem lesz éleslövészet…

Kedd éjszaka megérkezett a csapat maradék két tagja, a HírTV videósa mellett a csapatfőnök is. Imi ment ki eléjük a hajnali géphez. Én beállítottam neki a GPS-t, utálja ezeket a kütyüket, de úgy érezte, hajnalban segíthet Amman utcáin eltalálni a reptérig. Sikerült is eljutnia… a másik reptérhez. Anyukám biztos csuklott, de nem tudtam, hogy a távolabbi reptérre érkeztünk mi is (ami természetesen az ellenkező irányban van), így egy kis késéssel hajnali hatra megérkeztek, pont ideértek, mire indulnunk kellett…

Ennek megfelelően a kísérő autón mai nap mindenki próbálta behozni az alváshiányát, viccesek lehettünk, hogy vetésforgóban valaki mindig aludt az autóban, miközben a többiek próbáltak az autó körül bandázni…

Friciék befejezték a pályák feldolgozását és közben kaptuk a hírt, hogy szerda éjszakára elvileg a szervizparkba ér a konvoj. A délutáni tanácskozáson a verseny rendezői azt a döntést hozták, hogy a korábbi programmal ellentétben csütörtökön délben lesz a shakedown, majd megtartják Jarashban a rajtceremóniát és nem lesz gyorsasági szakasz. Pénteken és szombaton a pénteki és a szombati napnak megfelelően zajlik majd a verseny, ennek megfelelően rövidebb lesz, hiszen 6 gyorsasági szakasz elmarad. Tehát három különböző szakaszt feleslegesen tréningezett le a mezőny, de azt gondolom mindenkinek kisebb baja is nagyobb annál, hogy ezen mérgelődjön.

A csütörtöki 'könnyített' program is feltehetőleg azért alakult így, hogy a rendezők időt adjanak a csapatoknak arra, hogy felépítsék a szervizparkot, hisz a shakedown-hoz és a 90 kilométerre lévő rajtceremóniához nem szükséges még mindennek a helyén lennie, viszont pénteken már teljes díszben pompázhat majd a Holt tenger partján fekvő terület.

Szerdán este csatlakoztunk Markko Martin csapatához és közösen elmentünk egy hagyományőrző étterembe vacsorázni. A hangulat hibátlan, mindenki mindenkivel összespannolt, Ott Tanakék is le mertek ülni velünk egy asztalhoz és nevettek, mikor mondtuk, hogy mi csak fél adagot kérünk…

Gondolom most, amikor én az élménybeszámolót írom, nem nevetnek a szerelők, hiszen a vacsora után elindultak a szervizparkba, hogy behozzák azokat a napokat, amiket a lerobbant hajó kitépett az egész társaság naptárából. Imi is lement, csinál pár képet és elhozza az okafogyottá váló tréningautót, hogy vissza tudjuk adni a bérautót és holnap abba zötykölődjön a csapat egy része…

Volt egy pillanat, amikor a felszerelést szállító hajó második motorja is felmondta a szolgálatot a viharban, akkor szerintem nem sokan fogadtak volna arra, hogy megtartják a futamot. Volt olyan hír, miszerint a VB futam elmarad, de a Middle East Bajnokság (mert hogy ez is része a versenynek) meg lesz tartva, hiszen az ő felszerelésük nem hajón érkezett, helyi srácokról van szó.

Szerencsére mindenki azon dolgozik, hogy legyen verseny és lesz is verseny.
Ha ugyan holnap még nem is, de pénteken már biztosan!
Azt szokták mondani, a jó dolgokra várni kell…