A halálra nem lehet felkészülni. Mint ahogy egy ismerős halálhírére sem.
Ma délelőtt többen hívtak, hogy igaz-e a hír, miszerint a 2010. július 5.-én történt repülőgép baleset egyik tragikus áldozata Szobi Balázs autóversenyző.

Reméltem, hogy nem igaz, de sajnos hamar kiderült, hogy a kisrepülő lezuhanásakor két társával együtt a magyar autósport egyik kiemelkedő alakját veszítettük el.

Balázst régóta ismerem személyesen, nagyon tetszett az a tudatosság, amivel felépítette karrierjét és az az alázat, amivel az autósport iránt érzett.

Képes volt harcolni test-test ellen a Suzuki kupában, csak azért, hogy megszokja az azonos autók küzdelmét, miközben már rég a szeme előtt lebegett a nagy álom, kamion versenyző szeretett volna lenni.

És az is lett, nagyon jó kamionversenyző!

Volt szerencsém azok közé a kevesek közé tartozni, akik beülhettek mellé a kamionba és vitt párt kört az Euroringen, amit soha nem fogok elfelejteni.

Nem találom a szavakat...
Annyi mindent lehetne róla mondani...

Múlt héten találkoztunk, véletlenül összefutottunk egy parkolóban, nevetve mondta: haragszom Rád, nem veszed fel a telefont amikor hívlak!
Megbeszéltük, jövő héten csinálunk egy nagy interjút, elmeséli az idei évadját, amelynek a felénél járt. Mondta, hogy ad belső felvételeket és mesélt az álmáról, hogy Magyarországon újra legyen Kamionverseny a Hungaroringen.
Azzal váltunk el nevetve, hogy megígértem neki:
mindig felveszem, ha hív.

Balázs!
Hívj! Felveszem! Megígértem!! Csak hívj már!!
Szeretnék nagyon sok emberrel szurkolni Neked, amint a kamionoddal a jól ismert Hungaroringen harcolsz az ellenfelekkel!

Nem találom a szavakat...
Nyugodj békében, Balázs!!