Mikor azt mondja valaki, versenyautó keletről, jelentkezzen az aki először Thaiföldre gondol. Mindenkinek Japán, vagy talán a csodálatos Kína ugrik be, de szinte soha Thaiföld.
A 999 Supersport egy együléses, bukócsővel ellátott, 2.0 literes versenyautó, egyenesen az amatőr versenyzői társadalmat megcélozva. Christophe Martin, Thaiföldön élő francia mérnök hozta létre a céget felhasználva versenyzői tapasztalatait:
"Versenyeztem egy ehhez hasonló autóval még Franciaországban, aztán áthoztam Thaiföldre, és mindent átépítettem."
"Végülis, elhatároztam, hogy merőben új modellt építek, ez lett az eredménye."
"Létre kellett hoznunk egy gyárlétesítményt a semmiből, és valóban, mi lettünk az első versenyautó gyár a világ ezen részén."
Martin szerint, annak hogy Thaiföldön készült az autó, semmi köze a költségekhez.
"Talán úgy gondolod, hogy mivel Thaiföldön készül, igazán költséghatékony. De ez nem igaz. Főleg nem Kínához képest. Igen, olcsóbb mint az USA-ban vagy Európában, de nem az a célunk, hogy olcsó terméket állítsunk elő."
De térjünk át az autó tulajdonságaira. Az alvázat bárki megvehetei 8000 amerikai dollár fejében (kb. 1.900.000 HUF). A pilóta középen foglal helyet. A cég állítása szerint minden valamire való pályaautóban középen ül a sofőr. A versenyzőt 4130-as acélból készült bukókeret védi. A karosszéria üvegszálból és karbonból készült. A szélvédő laminált. Az kellő leszorító erőt állítható hátsó szárny és hátsó diffúzor segíti. A gép lelke egy 4 hengeres, 2000 köbcentiméteres GM Ecotec turbófeltöltéses motor. Található benne egy Racecraft levegő-víz intercooler is. A gázok elvezetéséről rozsdamentes acél kipufogórendszer gondoskodik. Maximális teljesítménye 300 lóerő, amit 5600-as percenkénti fordulaton ad le. Maximális nyomatéka 350 Nm. A sebességváltás 5 sebességes szekvenciális váltóval történik, amihez jár még egy önzáró differenciálmű is. Belül egy multifunkciós, programozható LCD kijelzőről olvashatjuk le az adatokat. A felföggesztés dupla keresztlengőkaros, állítható keresztstabilizátorral. A biztonságos megállást elöl 6 dugattyús fékek, míg hátul 4 dugattyús fékek segítik. Az elsők 320 mm-es tárcsába harapnak, ez hátul valamivel kisebb, 285 mm. 18"-os kerekeken gördül a kis izompacsirta. Az autó hossza 4210 mm, szélessége 1850 mm, tengelytávja 2460 mm. Az első nyomtáv 1580 mm, míg a hátsó 1540 mm. Súlya 960 kg, a maximálisan beletölthető üzemanyag 55 liter. A biztonságról tűzoltókészülék, öccsecsúszó kormányoszlop, bukókeret, és 6 pontos biztonsági övek gondoskodnak.
Az autó ára 67.500 amerikai dollár (kb. 15.300.000 HUF).
Aki kevesli az erőt, a gyártó állítása szerint 450 lóerőt is könnyedén elvisel az autó. Nekünk elég lenne a 300 is.
